Facebook

Eseménynaptár
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
Látnivalók helyben
Római katolikus templom
A Gyékényes központjában álló klasszicista stílusú, műemlék jellegű római katolikus templom 1830-35 között épült. Ötven évvel később kapott harangokat, amelyeket az I. világháborúban elvittek, s csak 1921-28 között pótolták újakkal. 1887-ben átalakították az épületet, tornyot emeltek bádogtetővel és új főoltárral látták el, négy freskója is ekkor készült. A híres oltárképet Jakobey Károly 1886-ban festette. 1900-ban a templomhajót megnagyobbították, oltárt emeltek. Az utolsó nagyobb felújításra 1970-71-ben került sor a gyékényesi római katolikus hívek közadakozásából. A főhajó egyik falán márványtábla függ - alatta mindig friss a virág -, amely a falu második világháborúban mártírhalált halt két papjára emlékezteti a látogatót. Hajnal Zénó ferences atya és Martincsevics Pál plébános 1945. április elsején bolgár katonák sortüzében veszítette életét.

A templom orgonáját az ezredforduló után újíttatták fel; a régi fújtató helyett korszerű levegős rendszert kapott. Egy vizsgálatból kiderült, hogy a jelenlegi fehér festékréteg alatt évszázados freskók bújnak meg. 2006 elején el is kezdték a restaurálást, ám egyelőre csak az oltár feletti, illetve a sekrestye oldalán lévő festményt bontották ki. A helyi közösség számára ünnep volt, amikor 2006 júniusában a toronyban elhelyezték a négymázsás, harmadik harangot, amelyet Rózsás László apát plébános szentelt fel és áldott meg.


Evangélikus templom
A műemlék jellegű evangélikus templom 1887-ben épült gótikus stílusban az olasz Valentin Morandini tervei alapján. Az épületet először 1923-ban, majd 1988-ban társadalmi összefogással a hívek adakozásából összegyűlt pénzből újították fel.
Az 1938-as év fontos dátum az egyház történetében, ekkor a gyülekezet anyaegyházzá alakulásának 125. évfordulóján 600 fő részvételével ifjúsági konferenciát tartottak.




Világháborús emlékművek
A falu központi parkjában találhatók az első és a második világháború gyékényesi áldozatainak emléket állító szobrok. Az első világháborúnak 91 hősi halottja volt, s 1929-ben emelték a katonát ábrázoló szobrot a betontalapzatra.







A második világégésben elesett huszonnégy gyékényesi katonának 1991-ben állítottak emlékül márványoszlopot. Ide vésték annak a tizennégy falusinak a nevét is, akik a háború befejezése előtt alig egy hónappal, 1945 márciusában veszítették életüket. Ekkor a Jugoszlávia felől vonuló németek megszállták a falut. Ezt az eseményt azóta is halálmenetként említik a helybéliek.









Fáklyagyújtás emlékmű
A kultúrházzal szemben, a Szabadság park sarkán áll egy lángot formázó szép márványszobor. A 2003-ban emelt emlékmű Gyékényes történetének egyik legnagyobb beruházását szimbolizálja. Ekkor vezették be ugyanis - a kistérségen belüli tizenegy településsel közösen - a határmenti faluba a gázt. Ezzel a település infrastruktúrája teljesen kiépült. Ma már Gyékényesen van víz-, villany-, telefon-, gáz- és csatornahálózat.



Lankóci erdő
A Dráva mellett kialakuló ártéri ligeterdők különleges élményt nyújtanak a látogatóknak. Egyik ilyen a Gyékényes határában található Lankóci-erdő is. Főként keményfaligetekből áll, gyertyános, kocsányos tölgyesekből. A térség jellegzetes lágyszárú, szigorúan védett növényei közé sorolható a kockás liliom, a tavaszi és nyári tőzike, a borostás sás és a szibériai nőszirom. A láperdőben nyugodt körülmények között fészkel a fekete gólya. A környék számos más vízimadár fő vadászterülete. Ez jelzi, hogy sok hüllőfaj is él a lápban. Ősszel az erdőben megjelennek a szarvasok is, amelyek bőgés idején itt kelnek át a Drávánál. E kiemelkedő természeti kincs a fennmaradása, annak köszönhető, hogy a Lankóci erdő és Gyékényes csaknem félszáz éven keresztül határsáv volt, ahová a helyi lakókon és a határőrségen kívül nem léphetett be senki. A kilencvenes évek közepétől pedig a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága felügyeli a területet. Kiépített túraútvonal jelenleg sincs, azonban a rengeteg botanikai és természeti ritkaság miatt egyes fajok virágzásakor, olykor egymást érik a természetfotósok és a biológusok a réteken.

Szőlőhegy
A Kotró faluval szembeni oldalán emelkedik az a Szőlőhegy, ahol a gyékényesiek pincéi találhatók. A déli fekvésű domboldalon zamatos szőlőt termesztenek, főként oportót, otellót, zweigeltet. Néhol még megtalálható a régi noha is, de manapság inkább a nemesebb fajtákat részesítik előnyben. Apáról fiúra hagyományozódik a borászat. A gazdák egyelőre csak saját részre készítik boraikat, ám az arra tévedő turistát szívesen megkínálják. Évente borversenyen mérik össze tudásukat, amelyre 2005-ben negyvennégy termelő nevezte be italát.




A Kotró
A gyékényesi tó kavicsbányájának köszönheti ezt a nevet. Még az 1920-as években kezdődött el a kavicsos meder kotrása, s az építőanyagnak szánt sóder kitermelése. A különleges talaj miatt a viz nagyon tiszta. Közvetlen a parton - félig a vízben álló cölöpökre épített - horgászkunyhók állnak, néhány méteres stégekkel. A parttól távolabb, egymás után több sorban kis tetőteres nyaralók épültek, jellegzetes arculatot adva a tó környékének.

A stéggel nem rendelkező fürdőzők az út melletti szabadstrandon hódolhatnak szenvedélyüknek. A víz talán itt a legsekélyebb, bár mintegy tíz-tizenöt méterre a parttól már vállig ér, utána pedig akár a hat méteres mélységet is elérheti. A tó melletti vendéglátóknál több helyütt is lehet bérelni vízibiciklit, csónakot. Sőt az utóbbi időben a vitorlások is megjelentek a Kotrón.

A kék ég, a tiszta víz a felette szárnyaló madarakkal, a tó hosszában elnyúló sziget látványa nemcsak a kirándulókat, hanem a vízisportot kedvelőket is vonzza. Engedélyezett a motoros csónakok és a jetski-k használata is. A Kotró kedvenc helye a búvároknak. A régi búvárbázis helyén épülő központ az eddigieknél is méltóbb helyet ad az országos és világversenyek megrendezésére. A bányató partjáról rajtol minden évben a nagyatádi Iron Man triatlon verseny. Két horgásztársaságba tömörültek a helyi pecások. A látogatók természetesen vásárolhatnak napijegyet a vendéglátó egységekben, s akár csónakból, akár a partról leshetnek a zsákmányra. A vízben amur, ponty, balin, csuka, harcsa is van, mindegyikből fogtak már méretes példányokat. Harcsából - nem egyszer - két méter felettit is akasztott a szerencsés horgász.
 
Vendéglátás
Öt vendégfogadó található Gyékényesen. A Kastély Fogadó közvetlenül az út mentén áll, sarkain körbástyákkal, mellette röplabdapálya. A Posseidon Panzió kicsit távolabb az úttól helyezkedik el. Éttermének terasza a vízre néz, alatta napozóágyak és stégek vannak. Az épület másik oldalán apartmanházak várják a pihenni vágyókat, két teniszpályával. A Medúza Étterem és Panzió a Petőfi utcában ajánlja szolgáltatásait, míg a Zöld Sas Étterem a Kotróparton. A Kék-Tó Kempingben a sátorral és a lakókocsival érkezőket is fogadják, de akár faházban is lehet aludni. Link: helyi_képgaléria

Búvárbázis

Éttermek, panziók

TOP projektek Gyékényesen

Magyar Falu Program

Kormányzati Portál

dzviz.hu

Sajtószoba   l    Hasznos linkek   l    Szálláskereső   l    Galéria   l    Adatvédelem   l    Webmail
Gyékényes 2015